Cikkek részletes - Cikkek - Helikon - A magyar könyvműhely

Márai Sándor XX. század végi felfedezése titkokkal és ellentmondásokkal teli történet. Ő maga sokféleképpen nyilatkozott a sikerről, melynek életében is részese volt, de amely halála után minden elképzelést felülmúlt. Egy helyütt azt írja, mintegy önmagát figyelmeztetve: Sikered van? Vigyázz! Máshol, az Ég és föld egyik kisesszéjében pedig így gondolkodik: Minden siker gyanús. Mit kezdjek a levélhordóm dicséretével? A derék ember, legjobb férj, atya, alkalmazott és honpolgár. De nekem nem a legjobb férj és honpolgár készséges és beleegyező megértésére van szükségem, hanem arra az ökölharcra, melyet az ellenálló és beavatott, egyenrangú olvasóval folytatok. Nem lehet meghódítani a világot; csak meggyőzni lehet. A hódító, akit a világ keblére ölel, mindig önmagát adja fel; aki meggyőz, térdre kényszerít valakit vagy valamit, egy embert vagy egyfajta butaságot. Ezt a másik sikert keresem az életben, ezt a sikert, mely mindig csak személyes lehet: egy-egy lelket akar meggyőzni. Ez a legtöbb.

Napjainkban Márai Sándor könyveit az Egyesült Államoktól Japánig, Finnországtól Törökországig mindenhol tekintélyes példányszámban adják ki. Márai-napot immár nemcsak Budapesten, de Buenos Airesben és Hanoiban is rendeztek. Mi lehet e csoda titka?

Mindig nyugatra menj. És ne feledd soha, hogy keletről jöttél – mondja A kassai polgárok János mestere. A siker Nyugaton született és Keletről jött: 1990 után a felfedezés újdonságával és a meglepetés erejével hatottak a nyugat-európai országokban a kelet-európai irodalmak kevéssé ismert írói. Magyarországon 1990-től kezdődően jelentek meg Márai művei, s a világsiker nyitányára, 1998-ra már valamennyi fontos és sokak által várt könyve napvilágot látott. Ugyanakkor a külföldi felfedezés ismét felhívta a figyelmet az íróra és műveire Magyarországon is. Ebből egyfajta „átértékelés” is következett: mindazok a művek, melyek a siker megalapozói voltak például Olaszországban, idehaza nem a legsikeresebbnek és legértékesebbnek tartott regények. A gyertyák csonkig égnek világszerte millió példányos sikere nem feltétlenül tükrözi a magyarországi ízlést (különösen nem az irodalomtörténeti megítélést), az Eszter hagyatéka a külföldi könyvvásárok egyik sikerkönyve – idehaza nem igazán nagyra tartott mű. Mégis, óhatatlanul újraelemzést követelnek a világszerte kedvező fogadtatások, de mindenképpen annak a kérdésnek a feltevését: milyen értéket találtak e művekben külföldön.

Úgy tűnik, általánosan megfogalmazható ok a sikerre az, amit az író maga is megfogalmazott egy 1947-es interjúban: Amikor az a pince, ahol ostrom alatt laktam, felszabadult, bejött egy orosz katona. „Mi a foglalkozásod?” – kérdezte. „Író vagyok.” „Az jó, arra szükség van.” Csodálkozva kérdeztem, hogyan érti ezt? „Az írók azt mondják ki, amit mi gondolunk.” Márai kérdés- és problémafelvetése, témái, stílusa, párbeszédei Nyugaton (és Keleten) visszhangra találtak. Az emberrel kapcsolatos megfigyelései nagyon is korszerűnek tűnnek a XX–XXI. század fordulóján élők számára, legyen szó egzisztenciális, történelmi vagy filozófiai kérdésekről.

Más szempontokat is figyelembe kell vennünk e siker értékelésekor. Egyrészt kitűnő fordítók tolmácsolják világnyelvekre az író műveit: Christina Viragh, Henry Kammer, Xantus Judit, Marinella d’Alessandro, Carol Brown Janeway valamennyien kiváló közvetítői az író stílusának és világának. Másrészt értékválságos világunkban nagy igény van a személyesre, emberközelire, még ha az egy krízisen keresztül (barátság, házasság, az emberi szavakra építhetőség stb.) kerül is elénk.

Végül (messze nem kimerítve a „Márai-titok” bemutatását) megemlíthetjük az európai gondolatkörhöz való kötődést, mely az egységesülő földrészen őszinte elismerést váltott ki olvasókból, kritikusokból egyaránt.

Márai így ír egyik 1938-ban született írásában: Ne áb­rán­doz­zunk és ne hi­te­ges­sük ma­gun­kat, hogy iro­dal­mun­kat „is­me­rik” kül­föld­ön. A ke­se­rű igaz­ság az, hogy nem is­me­rik. A kül­föl­di szak­em­ber, az író, a ku­ta­tó bi­zonnyal hal­lott Pe­tő­fi­ről, Ma­dách­ról, az olasz ol­va­só ke­zé­be ka­pott né­ha egy Herczeg-regényt, né­hány di­va­tos kor­tár­sunk si­ke­res mű­vei tö­me­ge­ket ér­de­kel­tek Né­me­tor­szág­ban, Ola­szor­szág­ban, Hol­lan­di­á­ban. Egy-egy író ki­tör né­ha a nyelv bör­tö­né­ből: de a ma­gyar iro­da­lom év­szá­za­da nem tu­dott ki­tör­ni. Nyel­vünk a vi­lág szá­má­ra né­ma nyelv. […] A ma­gyar iro­da­lom a vi­lág köz­kin­cse lesz ak­kor, ha a ma­gyar­ság ki­tör a tör­té­nel­mi in­ter­nált­ság­ból, amely­be az el­múlt év­szá­zad kényszerítette… (A néma nyelv). Ez utóbbi megtörtént.