„ez volt a műfaj, amely az elmúlt harminc évben alkatian legközelebb volt hozzám” — írja Márai Sándor 1953-ban Naplójába, amivel azokra a napilapokban megjelent tárcákra, prózai rajzokra, életképszerű elbeszélésekre utal, melyek évtizedeken keresztül megjelentek az Ujság, később a Pesti Hírlap hasábjain. S valóban: a Bolhapiac általa válogatott írásai fényesre csiszolt műremekek. Ezek között sok hétköznapi helyzetet (utazás vonaton, kávéházi élmény stb.), de csak az érdekeset, a maradandót emeli ki, hol finom iróniával, hol maró gúnnyal vagy éppen az emberi humánumot kifejező részvéttel.

E rövid írások hősei különleges egyéniségek, de még inkább magányos emberek, akik közül nem egyben magunkra ismerhetünk, mert sok tekintetben közös a sorsunk. „Aztán belenyugodtam, hogy rokonom. Ember, akit vállalni kell, ő az emberiség szörnyeteg nagynénije, de mégis vállalni kell, őt is, mindenkit.”