Wekerle Sándor
Partnerek

Böjte Csaba

Csaba testvér
Csaba testvér

(Kolozsvár, 1959. január 24.) ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása.

Böjte Csaba civilként autóvillamossági szerelőnek tanult, majd miután ezt a szakmáját feladta, egy évig élt és dolgozott bányászként a Hargitán. Ezzel a döntéssel, akaraterejét próbára téve, lelkiekben már a papi pályára készült.

Édesapja költő volt, s egy verse miatt a Ceauşescu-rezsim bírósága hét évi börtönre ítélte, ahonnan négy és fél év múlva szabadult. A börtönben elszenvedett kínzások és egyéb megpróbáltatások következtében, szabadulása után másfél hónappal meghalt. Csabának ez alapvető momentum volt annak megértésében, hogy a baj nem az emberben, hanem a tudatlanságban lakozik. Ennek hatására döntötte el, hogy pap lesz.

A ferences rendbe még a Ceauşescu-diktatúra alatt, 1982-ben jelentkezett, a legnagyobb titokban. Tanulmányait Gyulafehérváron és Esztergomban végezte, mielőtt 1989-ben pappá szentelték.

Több helyen eltöltött papi szolgálata után 1992-ben Dévára helyezték, ahol jelentős fordulatot vett az élete. Oltalmába fogadott néhány utcagyereket, és a lakatot leverve az elhagyott és évtizedek óta üresen álló ferences kolostorba költöztek. A román hatóságok ellenezték ezt a lépését, és többször felszólították az épület elhagyására. Böjte atya válasza az volt, hogy a gyerekeket rakják az utcára a rendőrök. Ez nem történt meg.

Az árvákat befogadó ferences rendi szerzetesnek hamar híre ment Déván. Mára tevékenységét elismerik egész Erdélyben, Romániában és Magyarországon is. Az alapvető életfeltételeken kívül (ruha, étel, stb.) taníttatásukkal is foglalkozik, melybe vallási és erkölcsi nevelésük is beletartozik.

(Forrás: wikipedia)

"Szeretnék beszélni arról a világról melyben élünk, és arról a szép világról is mely bennetek bontakozik. Tudjátok nagyon szeretném, hogy sikeresek, boldogok legyetek. Azt akarom, hogy életetek eredményes, kiegyensúlyozott legyen, hogy nagyra nőve, szép családjaitok körében legszebb álmaitokat valóra tudjátok váltani. Tizenévesen, zsenge fiatalon, szívetekben a bontakozó tavasszal mindez olyan egyszerűnek, könnyen elérhetőnek tűnik. És valóban minden, de minden előttetek van, és valóban el is érhető..."

Csaba testvér legújabb levelét itt olvashatják.

A szerző könyvei

Iránytű a Végtelenhez

Iránytű a Végtelenhez

Böjte Csaba

- Csaba testvér gondolatai az isteni …

Ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 392 Ft
Út a Végtelenbe - Csaba testvér gondolatai Isten ajándékairól

Út a Végtelenbe - Csaba testvér gondolatai Isten ajándékairól

Böjte Csaba

Az Ablak a Végtelenre igazából a hit szintjén …

Ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 392 Ft
Ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 392 Ft