Wekerle Sándor
Partnerek

Sütő András

(Pusztakamarás, Románia, 1927. június 17. – Budapest, 2006. szeptember 30.)

Kossuth-díjas erdélyi magyar író.

Mezőségi szegényparaszti családból származott. A nagyenyedi református kollégium, majd a kolozsvári református gimnázium diákja volt.

Első írását 18 éves korában közölte a kolozsvári Világosság című lap, Levél egy román barátomhoz címmel.

 


1949-ig Kolozsváron a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola rendező szakos hallgatója volt, majd tanulmányait megszakítva a Falvak Népe című hetilap főszerkesztője lett.

1951-ben Bukarestbe költözött, mivel a szerkesztőséget oda helyezték át. Nem tudott azonosulni az ötvenes évek politikai viszonyaival ezért 1954-ben lemondott állásáról és Marosvásárhelyre költözött, ahol 1989-ig helyi lapok főszerkesztői pozícióját töltötte be.

1965–1977 között parlamenti képviselő, 1974-1982 közt a Romániai Írószövetség alelnöke volt. 1980-tól kezdve a Ceauşescu-rezsim betiltotta műveinek kiadását és színdarabjainak bemutatását, ezért 1980 és 1990 között csak Magyarországon tudott publikálni. Ebben az időszakban ő és családja a hatalom és a Securitate folyamatos zaklatásainak voltak kitéve. 1990-ben a fekete március idején veszítette el egyik szeme világát.

Több tucatnyi magas színvonalú prózai és drámai műve a jelenkori magyar írók élvonalába emelte. 1998-ban a Digitális Irodalmi Akadémia egyik alapító tagja volt.

Életének 80. évében, 2006. szeptember 30-án, hosszan tartó betegség után melanomában hunyt el. A marosvásárhelyi vártemplomban volt felravatalozva teste, majd a református temetőben helyezték el.

Néhány ismertebb műve:

  • Mezítlábas menyasszony (dráma) Bukarest, 1950
  • Félrejáró Salamon (kisregény) Marosvásárhely, 1956
  • Pompás Gedeon (dráma) Bukarest, 1968
  • Anyám könnyű álmot ígér (regény) Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1970
  • Istenek és falovacskák (esszék) Bukarest, 1973
  • Egy lócsiszár virágvasárnapja (dráma) Bukarest, 1975
  • Csillag a máglyán (dráma) Bukarest, 1975
  • Káin és Ábel (dráma) Bukarest, 1977
  • Engedjétek hozzám jönni a szavakat (esszé) Bukarest, 1977
  • Évek – Hazajáró lelkek (cikkek, naplójegyzetek) Bukarest, 1980
  • A szuzai menyegző (dráma), 1980
  • Advent a Hargitán (dráma) Budapest, 1987
  • Az álomkommandó (dráma) Budapest, 1987
  • Szemet szóért (naplójegyzetek) Debrecen, 1993
  • Heródes napjai (Naplójegyzetek az erdélyi magyarok exodusáról) Debrecen, 1994
  • Balkáni gerle (dráma) Budapest, 1999
  • Erdélyi változatlanságok (Esszék, cikkek, beszélgetések) Debrecen, 2001
  • Létvégi hajrában (Esszék, jegyzetek, beszélgetések, levelek) Debrecen, 2006

Díjak, elismerések:

  • Füst Milán-díj (1978)
  • Herder-díj (1979)
  • Állami-díj (1951; 1953, harmadik fokozat)
  • Bethlen-díj (1990)
  • Kossuth-díj (1992)
  • Kisebbségekért-díj (1995)
  • A Magyar Művészeti Akadémia tagja (1996)
  • A Magyarság Hírnevéért-díj (1997)
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (1997)
  • Hazám-díj (2002)
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje /polgári tagozat/
  • (2005) – az egyetemes magyar kultúrához való hozzájárulásáért, valamint az erdélyi magyarság szülőföldön való boldogulása, kisebbségi jogainak védelme érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként.

Forrás: wikipedia

A szerző könyvei

A máglya füstje - drámatrilógia és vallomások

A máglya füstje - drámatrilógia és vallomások

Sütő András

Sütő András összes művei 2. Hullámzó sorsot élt …

Ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 490 Ft
A készülődés éjszakái

A készülődés éjszakái

Sütő András

Sütő András összes művei 1. Hullámzó sorsot élt …

Ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 490 Ft