Wekerle Sándor
Partnerek

Vaszary Gábor

Vaszary Gábor (Budapest., 1897. június 7.– Lugano, 1985. máj. 22.) a Képzőművészeti Főiskola elvégzése után 1924-től Párizsban rajzolóként dolgozott különböző lapoknál.

1932-ben Budapesten hírlapíróként tevékenykedett, majd 1947-ben végleg Nyugatra emigrált. A harmincas-negyvenes években megjelent könnyed, vidám regényei – amelyeket többnyire maga illusztrált – rendkívül népszerűek voltak a polgári olvasóközönség körében s több kiadást is megértek.


A világhír visszahozta Vaszaryt – egy bohém író bohémregényei –

934-ben, amikor például Móricz Zsigmond könyve, "A nap árnyéka", Karinthy Frigyes "100 új humoreszk"-je vagy József Attila "Medvetánc" című gyűjteményes kötete jelent meg, a könyvnapon az olvasók egy addig csak újságíróként ismert fiatalember első regényével is találkozhattak.

Vaszary Gábor a "Monpti"-val rögvest a legnépszerűbb írók közé került, Babits és Móricz is üdvözölték őt. Ettől kezdve Magyarország egyik sztárszerzőjének számított másfél évtizeden keresztül. Sőt! Egész Európát meghódította eltéveszthetetlenül jellegzetes, időtlen, mégis friss humorával, bájos és huncut nőalakjaival, elképesztő kalandjaival, megható történeteivel, könnyed, ugyanakkor művészi illusztrációival.

Írásait harmincegynéhány nyelvre fordították le; Afrikában, Ázsiában, valamint Észak- és Dél-Amerikában is jelentek meg regényei. A legnagyobb olvasótábora német nyelvterületen alakult ki, évtizedeken át a németek egyik legnépszerűbb írója lehetett. Mi már alig emlékszünk rá. Az őt bemutató lexikoncikkek nemcsak hiányosak, de hibásak is, s teljes életrajza egyelőre nem olvasható.

Regényes életet élt, életét pedig regényeiben írta meg. Mindez nem azt jelenti, hogy történeteit kizárólag a saját életéből merítette, viszont regényhőseinek jelleme, életfilozófiája, humora elválaszthatatlan az íróétól, a Monpti tüneményes francia nőalakjának megrajzolásához pedig felesége, Aimée Fontant szolgált modellként.

Főiskolásként, mikor még festőnek készült, négyheti tanulmányútra érkezett Párizsba, ám csak nyolc év után tért haza. Hogy francia földön milyen viszontagságok közepette élte meg ifjúságát, arról tanúskodnak szédületes diákregényei, a "Ketten Párizs ellen" és a "Hárman egymás ellen", valamint később filmre is átdolgozott bohémregényei, a "Monpti" (a vásznon Romy Schneiderrel) vagy az "Ő", illetve "A nő a pokolban is úr". Vaszary azonban nem csupán a párizsi bohémlétről tudott írni, hanem - amúgy vaszarysan - a pesti élet keserédes hányattatásaival is megismertette olvasóit. Hol erősebb pikantériával, mint a "Csak Te!" esetében, hol inkább némi melankóliával, mint a "Szegény fiatalok"-ban.

De írt ő aforizmagyűjteménynek és szerelmi tankönyvnek egyaránt tekinthető regényféleséget is – ilyen produktum a "Vigyázz, ha jön a nő!" -, amelynek legizgalmasabb részét viszont a korabeli kiadó nem merte leközölni, ahogy azt Vaszary meg is jegyezte:

"Itt következett volna a könyv egyik leglényegesebb része az ölelkezésről magáról - tekintettel arra, hogy belefáradtam már a kiadómmal folytatott vitákba, elállok ennek ismertetésétől."

Egyik-másik művét színpadra is átdolgozta, így "Az ördög nem alszik" és "A szőkékkel mindig baj van" című regényeket a színházi közönség is megszerethette. Színpadra írt vígjátékait többnyire öccse, a szintén író (és színigazgató) János rendezte, s a Vaszary-fivérek darabjaiban rendszerint szerepelt Piroska húguk, valamint János felesége, Muráti Lili.

Vaszary Gábor 1948-ban tizenöt regény, két novelláskötet és számos színdarab, köztük a jelenleg is megtekinthető "Bubus" népszerű szerzőjeként hagyta el végleg Magyarországot, ezt követően negyven évig nem jelent meg magyar földön regénye, azóta is csupán négy. A Helikon Kiadó e visszás helyzeten kíván most változtatni, sorra megjelentetve az író ismert vagy már elfeledett műveit. Legfőbb ideje ugyanis, hogy azt a szerzőt, akit egész Európa megbecsült és értékelt, fölfedezzük magunknak. És ezzel leginkább magunknak teszünk jót ...

Vaszary Gábor regényei (1934–1943):

  • Monpti
  • Ő
  • Csak Te!
  • Vigyázz, ha jön a nő!
  • Ketten Párizs ellen
  • Hárman egymás ellen
  • Szegény fiatalok
  • Kislány a láthatáron
  • A szőkékkel mindig baj van
  • Az ördög nem alszik
  • A nő a pokolban is úr
  • Tavaszi eső
  • Tíz deka boldogság
  • Volt egyszer
  • Alszik az Isten

A szerző könyvei

A szőkékkel mindig baj van - Rudolf Péter előadásában

A szőkékkel mindig baj van - Rudolf Péter előadásában

Vaszary Gábor

Litera-túra sorozat 1. A könyv Vaszary …

Ár: 3 490 Ft
Internetes ár: 1 990 Ft
Kislány a láthatáron

Kislány a láthatáron

Vaszary Gábor

A regény főhőse maga az író, akinek éppen regényt …

Ár: 3 490 Ft
Internetes ár: 300 Ft
Vigyázz, ha jön a nő

Vigyázz, ha jön a nő

Vaszary Gábor

A nő viszonya a férfihoz. A férfi viszonya a …

Ár: 3 290 Ft
Internetes ár: 300 Ft
Alszik az Isten

Alszik az Isten

Vaszary Gábor

A regény főszereplője, Raymond Montadon, francia …

Ár: 3 290 Ft
Internetes ár: 300 Ft
Csak Te!

Csak Te!

Vaszary Gábor

Mit tehet az ember, ha első látásra beleszeret egy …

Ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 300 Ft
Hárman egymás ellen

Hárman egymás ellen

Vaszary Gábor

(Változatlan utánnyomás) A Helikon Kiadó …

Ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 300 Ft