Rengeshullamok
Partnerek

Hangzó Helikon

Betűméret
Faludy
Formátum:
Könyv + CD

Faludy

Gerendás Péter

Hangzó Helikon-sorozat 11.

A Helikon Kiadó népszerű Hangzó Helikon sorozatának újabb kötetében Faludy György költeményeinek Gerendás Péter által megzenésített változata hallható, a CD-hez mellékelt kötetben pedig maguk a versek is olvashatók. A kötet illusztrációit a Gara Arnold könyvillusztrációs pályázat Illusztrációk Faludy György verseihez című kategória nyertese, Nágel Kornél készítette.

„Gryllus Dániel keresett meg azzal az ötlettel, hogy készítsek lemezt Faludy György megzenésített verseiből, mert hallotta egy korábbi alkotásomat. Nagy kedvvel láttam neki a munkának, annál is inkább, mert az elmúlt évek során baráti viszonyba kerültem a költővel. Néhányszor alkalmam volt őt életéről kérdezni, és ezek a pillanatok különösen kedvesek és érdekesek voltak számomra. Albert Einstein, József Attila, Karinthy Frigyes, Szilárd Leó - a „legendák” életre keltek szavai nyomán, hiszen mindegyikőjük személyes ismerőse, utóbbi rokona volt. A velük kapcsolatos történetek felejthetetlenek számomra. A versekkel a munka során még mélyebb és intimebb viszonyba kerültem, mint korábban, amikor csak olvastam őket. Igazi öröm volt minden perc, amelyet a stúdióban töltöttem. Remélem, a kedves hallgatónak legalább annyi élményt fog szerezni, mint nekem az elkészítése.” (Gerendás Péter, 2006. augusztus)

Versek/dalok:

1. Nem édeskés köztünk az óbor?
2. Meditáció
3. Nyugat Ausztália
4. Marrakech
5. Chanson a párisi szépasszonyokról
6. Ezerkilencszázötvenhat, te csillag
7. John Doe beszél:
8. Kasba
9. Kínai vers: A rózsabárka
10. Koldusdal

Megjelenés:2006. szeptember 22. Mérete:170 * 150 mm Terjedelme:40 oldal ISBN szám:978 963 227 061 4 Kedvezmény:20% Státusz:Készleten
Ár: 2 990 Ft Online ár: 2 392 Ft

Hasonló ajánlatok

Krónika

Krónika

Kátai

Hangzó Helikon-sorozat 7.Kátai Zoltán a magyar …

Ár: 2 990 Ft Online ár: 2 392 Ft
Lázár Ervin

Lázár Ervin

Sebő

Hangzó Helikon-sorozat 18.A Helikon Kiadó népszerű …

Ár: 3 990 Ft Online ár: 3 192 Ft
Kányádi - Kicsiknek és nagyoknak

Kányádi - Kicsiknek és nagyoknak

Kaláka

A verseket Sándor bácsi mondja, a nótákat a Kaláka …

Ár: 4 990 Ft Online ár: 3 992 Ft
Petőfi

Petőfi

Ferenczi György

Hangzó Helikon-sorozat 10.A Hangzó Helikon-sorozat …

Ár: 3 990 Ft Online ár: 3 192 Ft