Főoldal > Hangzó Helikon

Betűméret

Lackfi János

Lackfi János, Lovasi András

Hangzó Helikon-sorozat 15.


Lovasi András koncertkalauz


„Ezen az albumon nem vagyok szerző, nem játszom semmilyen hangszeren, nem nagyon ordítozom, tehát semmi olyat nem csinálok, amit a Kispál és a Borz zenekarban. Sokan, akiknek mutattuk a felvételeket, nem hitték el, hogy én énekelek. Ennek örülök. Régi vágyam volt, hogy csak amolyan szócsőként elmondjam más gondolatait. Mint ahogyan az is - ez még visszavan -, hogy valahol a háttérbe húzódva játsszak, néha belehuhogjak egy refrénbe, hogy huhú, és legyen időm összemosolyogni a dobossal, hogy „de jók vagyunk, mi?”. Na és persze mindig szerettem, ha a dolgok úgy állnak össze, mintha eleve így kéne lenniük, ha egyszerűen csak összesimulnak, mint a hullámok a parton.”
Lovasi András

A Hangzó Helikon-sorozat 15. kötetében az ismert rockzenész, dalszerző, énekes: Lovasi András, kortársának, a sokoldalú költőnek, műfordítónak, Lackfi Jánosnak a versei hangzanak el. Kettejük között a kapocs Lovasi régi barátja, Heidl György egyetemi docens, eszmetörténész, aki a versekhez zenét szerzett. A kedvtelésből, szobai muzsikálás céljából készült anyag teljes albummá akkor állt össze, amikor a dalokat meghallotta Gryllus Dániel, és lehetővé tette azok megjelenését a rangos Hangzó Helikon-sorozatban. A felvételen a szerzők és az énekes ismeretlen vagy alig-alig ismert arcukat mutatják meg. Kiderül, hogy Lovasi tud szelíden is énekelni, Lackfi verseinek mélyén rockos-bluesos ritmusok és gondolatok lüktetnek, Heidl pedig nem csupán a katedrán képes előadni, hanem gitárral a kezében is. A jól ismert muzsikustársak is különböző zenei világokból érkeztek. Zongorán az After Crying-alapító, néhány éve már csak akusztikus zenét komponáló és előadó Vedres Csaba játszik, gitáron közreműködik a népzenészként ismert Szabó Attila, a Csík Zenekar egyik prímása, a doboknál a Kispál és a Borz együttesből ismert Bóra Áron ül, a basszusgitárt pedig testvére, Bóra Dávid kezeli, aki egyben a Lovasi-Lackfi-Heidl-album hangmérnöke. A kötet illusztrációit Losonczy István készítette.

Versek/dalok:

1. Babzsák
2. Befejezetlen alma
3. Kerthelyiség
4. Gubóban
5. Billentyűk
6. Hajdutánc
7. Egyre
8. Régi erdő
9. Csak
10. Véletlen
11. Szélmagasan
12. Ködkép
13. Lacrimoso
+1. Nagy, zene

Recenziók, kritikák:

Lovasi András énekli Lackfi János verseit - A költővel Farkas Éva beszélget
Kossuth Rádió, Gondolat-jel - 2011. április 10.

Megjelenés:2007. november 15. Mérete:170 * 150 mm Terjedelme:40 oldal ISBN szám:978 963 227 130 9 Kedvezmény:20% Státusz:Készleten
Ár: 2 990 Ft Internetes ár: 2 392 Ft

Hasonló ajánlatok

Márai Sándor

Márai Sándor

Szélkiáltó

Az irodalomtörténet úgy tartja, hogy Márai Sándor …

Ár: 4 990 Ft Internetes ár: 3 992 Ft
Ady - Role

Ady - Role

Role zenekar

Előszó: Örömömre szolgált, mikor megtudtam …

Ár: 4 990 Ft Internetes ár: 3 992 Ft
Magyar népköltészet

Magyar népköltészet

Sebestyén Márta

Hangzó Helikon-sorozat 4. Sebestyén Márta …

Ár: 3 990 Ft Internetes ár: 3 192 Ft
Ady - Cseh Tamás

Ady - Cseh Tamás

Cseh Tamás

Hangzó Helikon-sorozat 3.A Hangzó Helikon-sorozat …

Ár: 4 490 Ft Internetes ár: 3 592 Ft