Az irodalomtörténet úgy tartja, hogy Márai Sándor (1900–1989) lírája különös módon a prózában teljesedett ki, így lassan feledésbe merültek azok a versek, amelyekről egykor Szabó Lőrinc és Szép Ernő is elismerően nyilatkozott.
Csupán az emigrációban született két nagy költemény – Halotti beszéd, Mennyből az angyal – rögzült az olvasók tudatában, a költő Márait legtöbben ezekkel azonosítják. Most a Szélkiáltó együttes felfedezte az érzékeny lírai dalokat, amelyet a pályája csúcsára érő Márai Sándor is felvett az életművet fémjelző kötetébe, a Delfin visszanézett című válogatásba. 2000-ben a Helikon Kiadónál megjelent az Összegyűjtött versek, majd 2010-ben a Halotti beszéd, amely mai tudásunk szerint a kiváló író valamennyi költeményét tartalmazza. Sokszínű líra ez, amely magába olvasztja a Nyugat első nemzedékének vívmányait éppúgy, mint az avantgárd eredményeit.
A mostani válogatás arra figyelmeztet, érdemes újra és újra fellapozni a méltatlanul elfelejtett költő verseit. A joggal népszerű regények legfontosabb gondolatait, érzésvilágát, filozófiáját közvetítik pár sorba sűrítve.
Recenziók, kritikák:
Holdpont.hu, 2011. április 28.
Sokszínű Szélkiáltó-lemez Márai verseire
prae.hu, 2011. május 11.
Méhes Károly: Új lemezzel jött ki a Szélkiáltó
bama.hu, 2011. május 29.
Szélkiáltó koncert a Kodály Központban
szelkialto.hu, 2011. október 24.
Hangzó Helikon-sorozat 12. Kaláka koncertkalauz …