Főoldal > Ismeretterjesztés > Társadalomtudomány

Betűméret

Behálózva

Barabási Albert-László

A hálózatok új tudománya

Második átdolgozott, bővített kiadás

A szerzőről

Barabási Albert-László az USA Northeastern Egyetemének kiemelt professzora, itt a Komplex Hálózati Kutatóközpontot vezeti. Tagja továbbá a Harvard Egyetemen a Rákkutatas és Rendszerbiológia Központjának, amely a Dana Farber Rákkutató Intézet része .

Erdélyben született, a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban érettségizett, majd a bukaresti egyetemen kezdte el fizikusi tanulmányait. Végül Budapesten, az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szerzett elméleti fizikusi diplomát, doktori fokozatot pedig a Bostoni Egyetemen. Egy évet töltött az IBM T.J. Watson Kutatóközpontban, és több mint egy évtizedig a Notre Dame-i Egyetemen tanított, ahol az Emil T. Hoffmann professzori széket foglalta el.  Számos díjjal jutalmazták: többek között a Nemzeti Tudományos Alapítvány CAREER-díjjal, a Tengerészeti Kutatóintézet Fiatal Kutató-díjjal, továbbá megkapta a Neumann- díjat az információtechnológiában elért eredményeiért és a FEBS Évforduló-díját a rendszerbiológiában elért kutatásaiért. A Magyar Tudományos Akadémia és az Akademie Europeae választotta külső tagjává. A komplex hálózatok terén végzett kutatásai elvezették a skálafüggetlen hálózatok felfedezéséhez, amely kiemelt médiafigyelmet nyert, hasonlóan a sejtalakú hálózatok terén végzett kutatásaihoz. Eredményeit címlapon emelte ki a Nature és a Science News című folyóirat és részletes elemzések jelentek meg munkásságáról többek között a Science, New York Times, USA Today, Washington Post, American Scientist, Business Week, Die Zeit, El Pais, Le Monde, National Geographic, The Chronicle of Higher Education, La Republica valamint számos más kiadványban.

Könyve, mint minden igazi tudomány, látszólag egyszerű kérdést kutat, egy detektív szívósságával: Hogyan kapcsolódik minden egymáshoz, és mit jelent ez a tudományban, az üzleti és a mindennapi életben? „A világunkban meglévő hálózatok valódi természetének megértésével olyan, az emberiséget foglalkoztató kérdésekben kerülhetünk közelebb a válaszhoz, mint a vírusok leküzdése, a gazdasági válságok kezelése, a terrorizmus visszaszorítása vagy akár az emberi társadalom gondjainak megoldása.


A Behálózva című könyvet 13 nyelvre fordították le, és több országban felkerült a bestseller listára. Hazánkban 2003-ban jelent meg először, szintén Vicsek Mária fordításában. Az azóta eltelt időszakban a könyv megindult a világranglistán. Jelen kiadásunk alapja a Penguin Book kartonált változatú kiadványa.

Megjelenés:2008. április 15. Mérete:138 * 214 mm Terjedelme:304 oldal ISBN szám:978 963 227 141 5 Kedvezmény:20% Státusz:Készleten
Ár: 3 290 Ft Internetes ár: 2 632 Ft

Hasonló ajánlatok

Rendszerváltoztatók húsz év után

Rendszerváltoztatók húsz év után

Elek István

(Kiadó: Magyar Rádió zrt. – Heti Válasz Lap és …

Ár: 2 900 Ft Internetes ár: 2 300 Ft
A kvantitatív társadalomkutatás modelljei. Klasszikus módszertani írások

A kvantitatív társadalomkutatás modelljei. Klasszikus módszertani írások

Bertalan László

(Bertalan László Társadalomtudományi Könyvtár IV.) …

Ár: 2 690 Ft Internetes ár: 990 Ft
Az igaz erény természete

Az igaz erény természete

Jonathan Edwards

(Kis Gondolkodók-sorozat) „Az igaz erény …

Ár: 1 990 Ft Internetes ár: 200 Ft
A társadalomtudományi fogalmak logikája - Klasszikus tudományfilozófiai írások

A társadalomtudományi fogalmak logikája - Klasszikus tudományfilozófiai írások

Bertalan László

Bertalan László (1941-2001) a hatvanas években …

Ár: 2 490 Ft Internetes ár: 990 Ft