Főoldal > Ismeretterjesztés > Társadalomtudomány

Betűméret
Egy az ország
Formátum:
Könyv

Egy az ország

Orbán Viktor

„Gyakran támadták, támadják a jobboldalt azzal, hogy csak bírál, de valójában nem is tudja, mit tenne a jelenlegi kormányzat helyében, s általában véve is úgy tűnik, mintha nem tudná, mi a célja, mi a küldetése.
Kétségtelen tény, a jobboldal évek óta visszatérő problémája, hogy nem tudja politikai küldetését mindenki számára világosan és meggyőzően kifejteni. De ennek oka nem küldetéshiány. Sokkal inkább az - túl a politikai nyilvánosság torz arányain -, hogy a jelenleg uralkodó axiómarendszerben a jobboldal nem tudja, nincs is esélye hitelesen megfogalmazni a küldetését. (?) Új, korszerű értelmezési keretekre van szükség, amelyek közt képesek leszünk az emberek számára világossá tenni politikánkat. Rendszerváltó demokrataként, hazája sorsáért aggódó politikusként, szembenézve korábbi felhívásaim és figyelmeztetéseim hatástalanságának tényével, arra jutottam, hogy mostani javaslataimat minden korábbinál közérthetőbben és erőteljesebben kell megfogalmaznom. Egyszerű és világos alapelveket kell lefektetnünk, egyenes beszéddel, őszintén kimondva az igazságot, nevén nevezve a sorsrontó tabukat, a szellemünket és akaratunkat évek óta megbénító dogmákat. Ezért írtam ezt a könyvet.” - Orbán Viktor: Egy az ország, részlet az előszóból

Megjelenés:2007. május 31. Mérete:195 * 215 mm Terjedelme:100 oldal Kedvezmény:33% Státusz:Nincs készleten
Ár: 2 950 Ft Internetes ár: 1 990 Ft
Sajnos a termék jelenleg nem rendelhető

Hasonló ajánlatok

Porcelán az elefántboltban – Az ökológiai politika kezdetei Magyarországon

Porcelán az elefántboltban – Az ökológiai politika kezdetei Magyarországon

Lányi András

(Kiadó: Heti Válasz)A szerző új kötetében a hazai …

Ár: 1 990 Ft Internetes ár: 1 600 Ft
Pannon pumák, hun hiénák és más állatságok

Pannon pumák, hun hiénák és más állatságok

Borókai Gábor

Kiadó: Heti Válasz Lap és Könyvkiadó Kft. Mottó: …

Ár: 3 250 Ft Internetes ár: 2 600 Ft
Az irigység

Az irigység

Helmut Schoeck

(Bertalan László Társadalomtudományi Könyvtár V.) …

Ár: 3 990 Ft Internetes ár: 990 Ft
A kvantitatív társadalomkutatás modelljei. Klasszikus módszertani írások

A kvantitatív társadalomkutatás modelljei. Klasszikus módszertani írások

Bertalan László

(Bertalan László Társadalomtudományi Könyvtár IV.) …

Ár: 2 690 Ft Internetes ár: 990 Ft