(Kiadó: Magyar Rádió zrt. – Heti Válasz Lap és Könyvkiadó Kft.)
Egy esemény – a rendszerváltoztatás – háromtucatnyi nézőpontból. De mi és hogyan is történt akkor? Megvan-e a távlat az események tárgyilagos megítéléséhez? – merül fel a kérdés időről-időre, minden korábbinál időszerűbb módon most, a huszadik évfordulón. Történelmi léptékről még nem beszélhetünk. A kulcsszereplők utóélete, az azóta eltelt két évtized tanulságai azonban hozzásegíthetnek, hogy hívebb képet alkothassunk az akkor történtekről – de legalábbis érvényesebb kérdésekkel igyekezzünk közelebb kerülni a rendszerváltoztatás mozgatórugóihoz.
Ezt teszi Elek István az MR1-Kossuth Rádió Rendszerváltoztatók című sorozatában, amikor közéleti személyiségeket faggat korabeli szerepükről. Az egykori politikus, közíró ugyanúgy mikrofonvégre kapta az 1990 előtti államszocializmus eleve ellenfeleit, a demokratikus ellenzék tagjait, mint a hatalmat vonakodva átadókat, az MSZMP reformköröseit vagy a rendszert körömszakadtig védő politikust. S ha jól válogatta interjúalanyait, akkor e harmincegynéhány nézőpontból kikerekedik e sorsfordító időszak jelen korunkat jobban megmagyarázó, továbbgondolásra késztető olvasata.
(Kiadó: Heti Válasz)A szerző új kötetében a hazai …