Főoldal > Ismeretterjesztés > Történelem

Betűméret
Beszélgetések a Gulagról
Formátum:
Könyv

Beszélgetések a Gulagról

Gereben Ágnes

„A XX. század egyik iszonyú szégyenéről, a GULAGról  a legtöbben nem annyira az államszocialista rendszer lassú összeomlásának, mint inkább egyetlen embernek, Alekszandr Szolzsenyicinnek köszönhetően szereztek tudomást világszerte. Párizsban, 1973-ban kiadott Arhipelag GULAG (A GUL-ag szigetvilág) című monumentális munkája után, azt hihetnők, már nem akadhat épelméjű ember, aki tagadná, vagy kicsinyítené a kényszermunka-, büntető és megsemmisítő táborok létét. De nem így van. Ahogy a holokauszt-tagadás egyrészt az arab világban, másrészt szinte az összes többi civilizáció szélsőjobboldali köreiben önálló iparággá terebélyesedett, úgy foglalkoznak mindmáig sokan a nem kevésbé jövedelmező GULAG-tagadással a magukat baloldalinak valló értelmiségi körökben.” ( Részlet a Szerző előszavából)

Gereben Ágnes több évtizedes kutatómunkájának eredményeit tartalmazza ez a könyv, amelynek során interjúk tömegét készítette túlélőkkel, olvasott el minden írásban csak fellelhető anyagot a táborokról. Közben folyton az a hit vezette szenvedélyesen, ami ezt a könyvet is áthatja, hogy meggyőzzön mindenkit arról:

„…politikai, társadalmi, etnikai kritériumok alapján, foglalkozásuk, nézeteik, vallásuk miatt egyáltalán nem lehet, nem szabad, bűn és erkölcstelenség lágerbe zárni, és kényszermunkára, éhezésre, kínhalálra ítélni embereket.”

Megjelenés:2008. május 26. Mérete:165 * 235 mm Terjedelme:428 oldal Kedvezmény:33% Státusz:Készleten
Ár: 2 990 Ft Internetes ár: 1 990 Ft

Hasonló ajánlatok

Az elnök, a pápa és a miniszterelnök

Az elnök, a pápa és a miniszterelnök

John O´Sullivan

Volt három „középkáder”, akinek esélye sem volt …

Ár: 3 450 Ft Internetes ár: 2 760 Ft
Liliom és holló. Az Árpád-ház kihalásától a mohácsi vészig

Liliom és holló. Az Árpád-ház kihalásától a mohácsi vészig

Csukovits Emőke

(Új Képes Történelem-sorozat) Liliom és holló: az …

Ár: 3 490 Ft Internetes ár: 990 Ft
A Kárpát-medence egysége / Miért szűnt meg? Helyreáll-e újra?

A Kárpát-medence egysége / Miért szűnt meg? Helyreáll-e újra?

dr. Banai Miklós, Dr. Lukács Béla

A könyv a Kárpát-medence igazgatási egységét …

Ár: 5 990 Ft Internetes ár: 4 792 Ft
A kétfejű sas hatalmában. Magyarország története 1711-1815

A kétfejű sas hatalmában. Magyarország története 1711-1815

Betelepítés és újjáépítés. "Életünket és …

Ár: 3 990 Ft Internetes ár: 990 Ft