Márai Sándor 1944-ben írt Varázs című darabját 1945-ben mutatta be a Vígszínház Ajtay Andor és Tolnay Klári főszereplésével. Még abban az évben megjelent a dráma a Révai Testvéreknél, azóta azonban mintha elfeledkeztek volna róla, pedig a Márai-életmű legfontosabb erkölcsi kérdéseit boncolgatja.
Krisztián, a nyugdíjba készülő, világhírű bűvész úgy dönt, hogy feleségül veszi a húszéves trapézművésznőt, a sokat nélkülöző Estellát. Azt szeretné, ha együtt vonulnának vissza. Ki is nézett egy Estellának tetsző házat, hogy ott éljen majd a lánnyal. Estella vágyik a kényeztetésre és nyugalomra, ám Maharamába, az állatszelídítőbe szerelmes, tőle vár gyermeket. Maharama most vehetné meg a világ leghíresebb idomított tigriseit, és éppen annyi pénzért, amennyibe a Krisztián által kiszemelt ház kerülne. Mindenki sorsdöntő lépés előtt áll, amikor elérkezik a lány huszadik születésnapja. Ez a nap valamennyi szereplő életét megváltoztatja.
A negyvenes évei közepén járó Márai pontosan tudja, mi vár a hirtelen lángra lobbanó, idősödő férfiakra, hiszen a fiatal és gyönyörű Tolnay Klári őt is rabul ejti.
Kritikák, recenziók:
M1, Ma reggel - Beszélgetés Szabadhegy Péterrel, a Helikon Kiadó igazgatójával és Szigethy Gábor író-rendezővel.
2011. május 15.
Márai Varázs című drámája 66 év szünet után jelent meg újra
Kultúra.hu, 2011. május 11.
Márai Varázsa 66 év szünet után újra
Metropol.hu, 2011. május 11.
Tóth Zsuzsanna: Már a cilinder sem a régi...
olvassbele.hu, 2011. július 4.
Turán Beatrix: Olvasnivaló/Ajánló
ekultura.hu, 2011. augusztus 11.