Főoldal > Márai Sándor > Elbeszélések, tárcanovellák, publicisztikák

Betűméret
Az írástudó – publicisztika 1925–1927
Formátum:
Könyv

Az írástudó – publicisztika 1925–1927

Márai Sándor

Mottó:…az újságírás nem árt az írónak; kitűnő iskola és gyakorlat.
A publicista Márai

„Akkor is ír, ha sétál az utcán, vagy fellép egy villamos peronjára. Vezércikket fűz a cipőjébe reggel, regénytémákkal beretválkozik. Úgy áll készen az írásra a nap minden percében, minden porcikájában oly ideges remegéssel, mint versenyparipa startnál futásra” – írta Márairól Bálint Jenő 1933. májusában A Reggel című lapban, a vele készített interjú bevezetéseként.

Márai szenvedélyesen író és újságíró: e két fogalom szorosan összetartozik nála, ezért tartja és nevezi az újságírást „újságba írás”-nak. Újságba írni rang, hiszen ő annak a tárcaíró nemzedéknek egyik utolsó tagja, akik szinte napról-napra párbeszédet folytatnak olvasóikkal. Mindaz érdekli, amiből tanulni és tanítani lehet, ami gazdagíthatja a tudást, szélesíti a látókört, érthetőbbé (és sokszor elfogadhatóbbá) teszi a világot, ami körülveszi az embert. Ezért olvassa rendszeresen a nyugati sajtóorgánumok jelentősebbjeit is. Három legfontosabb lapjában (Kassai Napló, Ujság, Pesti Hírlap) megjelent cikkeiben arra törekedett, hogy ennek megfelelően közvetítse értékrendjét, látásmódját olvasói felé.

Megjelenés:2008. április 15. Mérete:124 * 183 mm Terjedelme:528 oldal Kedvezmény:20% Státusz:Készleten
Ár: 4 490 Ft Internetes ár: 3 592 Ft

Hasonló ajánlatok

Panaszkönyv; Medvetánc (p.)

Panaszkönyv; Medvetánc (p.)

Márai Sándor

A Panaszkönyv című, 1921-ben Kassán megjelent …

Ár: 3 290 Ft Internetes ár: 1 000 Ft
A nagyság átka - Publicisztika 1937-39

A nagyság átka - Publicisztika 1937-39

Márai Sándor

Nincs a mozgalmas világpolitikának egyetlen olyan …

Ár: 4 990 Ft Internetes ár: 3 992 Ft
Kuruzslók hajnala – Publicisztika 1928–1930

Kuruzslók hajnala – Publicisztika 1928–1930

Márai Sándor

A Helikon Kiadó több kötetbe gyűjtve adja közre …

Ár: 4 990 Ft Internetes ár: 3 992 Ft
Vasárnapi krónika (p.)

Vasárnapi krónika (p.)

Márai Sándor

"A Pesti Hírlap megtisztelt azzal, hogy új életre …

Ár: 1 990 Ft Internetes ár: 1 000 Ft