Az író talán legjelentősebb alkotása ez a mű, amely egyúttal a két világháború közötti magyar irodalomnak is egyik remekműve. Rákóczi Confessiójához hasonló szenvedélyes önfeltárás jellemzi Márai írását, a legőszintébb, szinte pőrére vetkezetten írja meg gyermek- és ifjúéveit, testi- és lelki fejlődését, férfivá érését.
De mindezeknek a történéseknek nála a család ad keretet, a családnak pedig az osztály, a polgárság, mert annak életformája, kultúrája szolgáltatja a mintát az egész családnak.
Az elkötelezettségről vall e remekmű, hitvallásos módon: hűnek maradni egy városhoz: Kassához, egy osztályhoz: a polgársághoz, egy életformához: az európai kultúrához - még akkor is, amikor a város már "elveszett", az osztály széthullott, és az európai kultúrán is sebet ejtettek erőszakos hatalmak.
A gyermekévek tájairól, a Felvidék magas fenyveseitől Budapestre, Berlinbe, Párizsba, Londonba és Velencébe kalauzolja el az olvasót, a személyes lét mezsgyéjét pedig a születés mérföldkövétől apja haláláig jelöli ki.
„S utolsó pillanatig, amíg a betűt leírnom engedik, tanúskodni akarok erről: hogy volt egy kor és élt néhány nemzedék, mely az értelem diadalát hirdette az ösztönök felett, s hitt a szellem ellenálló erejében... láttam és hallottam Európát, megéltem egy kultúrát... kaphattam-e sokkal többet az élettől?”
A két szorosan összekapcsolódó regényben Márai a …
A Garrenek műve V. „Ez a kötet mindent elmond …