Főoldal > Szépirodalom

Betűméret

Alszik az Isten

Vaszary Gábor

A regény főszereplője, Raymond Montadon, francia festő, aki az előkelő és elegáns társaságok kedvelt tagja. A szerencse ugyanis mindennel elhalmozta, ami csak kell egy világfinak. Bár negyvenöt éves, sokkal fiatalabbnak látszik, valódi férfiszépség, kellemes társalgó, és főként a híre az, ami megdobogtatja a tizennyolc éves lánykák és a negyvenes dámák szívét: ő a legnagyobb szoknyabolond jelenleg Párizsban. Ugyan néha-néha felrémlik előtte, hogy talán mást is lehetne festeni, mint estélyi ruhás szépasszonyok portréit, de az élet könnyebbik oldalán szeret sétálni. Irigyei azt az élcet suttogják mögötte: „kevésbé szerencsés körülmények között többre is vihette volna, hogy kevésbé népszerű legyen…” Ebből a kiinduló helyzetből szoktak bekövetkezni a tragédiák. Ahogyan hősünkkel is megesik. Egy hercegnő estélyén megismerkedik egy rendkívüli asszonnyal, aki ráadásul özvegy, tizenöt éves lánya a társasági szabályoknak megfelelően zárdában nevelkedik. Az azonnal felhorgadó vadászszenvedélyt az is fokozza a festőben, hogy Aline zárkózott, sőt – mondhatni – kifejezetten szemérmes. Amikor azonban az is kiderül, hogy a festő barátja, a konzervatív professzor egyenesen feleségnek szemelte ki az asszonyt, Raymond döntő lépésre szánja el magát. Hogy a kaland meghökkentő módon ér véget, aminek következtében a festő „megörököl” egy tizenéves lányt, már sejtetni engedi, hogy újabb fordulatok esnek még két ember életében.

Megjelenés:2007. október 29. Mérete:135 * 200 mm Terjedelme:328 oldal Kedvezmény:91% Státusz:Készleten
Ár: 3 290 Ft Internetes ár: 300 Ft

Hasonló ajánlatok

Kés, villa, SMS

Kés, villa, SMS

Lipcsey Andersson Emőke

Anna néni illemtankönyve

Ár: 1 990 Ft Internetes ár: 1 592 Ft
Columbo autója

Columbo autója

Vathy Zsuzsa

Vathy Zsuzsa új könyve a budapesti Kén utcába, a …

Ár: 1 990 Ft Internetes ár: 1 592 Ft
A készülődés éjszakái

A készülődés éjszakái

Sütő András

Sütő András összes művei 1. Hullámzó sorsot élt …

Ár: 3 990 Ft Internetes ár: 490 Ft
A VILÁG tizenkét tételben

A VILÁG tizenkét tételben

Falcsik Mari

A magyar és a világirodalom legszebb versei …

Ár: 1 990 Ft