Főoldal > Szépirodalom

Betűméret

Ifj. Niamessny Mihály és a temesvári levente-per (1919-1920)

Borsi-Kálmán Béla

Az O'sváth György által útjára bocsátott családtörténeti sorozat harmadik kötete egy mai magyar olvasó előtt szinte ismeretlen történetet elevenít fel: az 1920 januárjában kezdődött temesvári levente-per eseményeit, melynek középpontjában egy 18 éves gimnazista, ifj. Niamessny Mihály állt. Ő volt a vezéralakja annak a helyi diákokból, egyetemistákból szerveződött Levente Szövetségnek, amely nem tudott belenyugodni Temesvár előbb szerb, majd román megszállásába, és "tenni akart valamit a hazáért".

Hosszú hónapokig tartott a testet, lelket egyaránt felőrlő fogság, a kihallgatók gyakran a veréstől, a kínzástól sem riadtak vissza. Az ügyész halálos ítéletet kért Niamessny Mihályra is, ezt azonban nemzetközi tiltakozásra visszavonták. A fiatalembernek májusban sikerült Magyarországra szöknie.

A per és az ő rövidre szabott élete áll tehát a könyv központjában, de a szerző emellett megismertet családja történetével is, és széles tablót rajzol a Bánság, s benne Temesvár eddig kevéssé ismert történelméről.

Megjelenés:2010. október 5. Mérete:166 * 233 mm Terjedelme:484 oldal ISBN szám:978 963 227 234 4 Kedvezmény:20% Státusz:Készleten
Ár: 4 990 Ft Internetes ár: 3 992 Ft

Hasonló ajánlatok

János vitéz a Gulágon

János vitéz a Gulágon

Mong Attila

Második kiadás „Az oroszok azt mondták, hogy …

Ár: 2 490 Ft Internetes ár: 500 Ft
A készülődés éjszakái

A készülődés éjszakái

Sütő András

Sütő András összes művei 1. Hullámzó sorsot élt …

Ár: 3 990 Ft Internetes ár: 490 Ft
Mint oldott kéve

Mint oldott kéve

Sárközi György

(Helikon klasszikusok-sorozat) Sárközi György …

Ár: 4 290 Ft Internetes ár: 500 Ft
Kopernikuszi fordulat az Égbe kapaszkodva és a Földet átölelve

Kopernikuszi fordulat az Égbe kapaszkodva és a Földet átölelve

Antalóczy Zoltán

Több mint kétezer évvel ezelőtt, a görög ókor …

Ár: 2 400 Ft Internetes ár: 1 920 Ft