Főoldal > Szépirodalom

Betűméret
János vitéz a Gulágon
Formátum:
Könyv

János vitéz a Gulágon

Mong Attila

Második kiadás

„Az oroszok azt mondták, hogy semmit sem szabad beszélni arról, ami odakint történt. A mutatóujjukat a szájuk elé tették, vagyis erről kussolni kell” - a visszaemlékezők szerint ezt mesélte Drávóczi Ferenc, aki még a ?70-es években is gyakran megismételte ezt a mozdulatot. Az egykori lovasberényi rendőrkapitány egyike volt annak a Gulagra elhurcolt öt falusi férfinak, akik súlyos árat fizettek az éppen elveszített második világháború jelképes „újrajátszásáért”.

1946 júniusában, a búcsú napján véres verekedés tört ki a szovjet megszállók és a helyiek között a Székesfehérvár melletti faluban. A katonák benyomultak a János vitéz című daljáték előadására, megzavarták azt, néhány tucatnyian a falusiak közül pedig szembeszálltak velük. Az előadás három főszereplőjét, így a János vitézt játszó parasztlegényt, valamint a falu jegyzőjét és rendőrkapitányát gyorsított eljárással Szibériába deportálták, ketten közülük sohasem tértek haza. Az események az egész közösség életét örökre megváltoztatták.

A díjnyertes újságíró (Pulitzer-emlékdíj, Gőbőlyös-díj) az oknyomozó újságírás eszközeivel egy olyan történetet tár elénk, amely ennek az öt férfinak a sorsán és a megmentésükre szövetkező falusi kisközösség életén keresztül mutatja meg, milyen dilemmákkal kellett szembesülniük az embereknek a diktatúra felé sodródó, megszállt országban. A könyv azonban ennél többről szól: a bátorság vagy a gyávaság, a felelősségvállalás vagy az önfelmentés, az önfeláldozás vagy az árulás, az állhatatosság vagy a gyengeség közötti mindennapi választásainkról.

Egy évtizedekig elhallgatott történet nyomában a XXI. Század:

Hogy került János vitéz a Gulagra?

Megjelenés:2009. április 22. Mérete:135 * 205 mm Terjedelme:192 oldal ISBN szám:978 963 227 173 6 Kedvezmény:80% Státusz:Készleten
Ár: 2 490 Ft Internetes ár: 500 Ft

Hasonló ajánlatok

„Örjöngő röptünk, mondd, hová vezet?”

„Örjöngő röptünk, mondd, hová vezet?”

Antalóczy Zoltán

Antalóczy Zoltán, az ismert orvos-filozófus …

Ár: 2 900 Ft Internetes ár: 2 320 Ft
taurus blogja

taurus blogja

Lipcsey Andersson Emőke

A regény egy blogportál néhány tagjának életét …

Ár: 2 490 Ft Internetes ár: 1 992 Ft
A béka segge alatt

A béka segge alatt

Tibor Fischer

Fischer Gyuri, a regény főszereplője tudja, hogy …

Ár: 2 990 Ft Internetes ár: 2 392 Ft
Kislány a láthatáron

Kislány a láthatáron

Vaszary Gábor

A regény főhőse maga az író, akinek éppen regényt …

Ár: 3 490 Ft Internetes ár: 300 Ft