Főoldal > Szépirodalom

Betűméret
Kislány a láthatáron
Formátum:
Könyv

Kislány a láthatáron

Vaszary Gábor

A regény főhőse maga az író, akinek éppen regényt kellene írni, de nem tudja, miről írjon, csak sok pénzt szeretne keresni vele. Ezzel a meglepő helyzettel indul a regény. Vagy nem is annyira meglepő? Írjon kutyáról? Írjon krimit? Írjon tragikus történetet? Természetesen mindegyik ellen megvan kapásból az ellenvetés: el lehet-e adni? Szóval látjuk, a harmincas években ugyanaz volt a sanyarú írói sors. Vaszary a tőle megszokott kacsintós pimaszsággal rögtön elkezdi hálóba fogni az olvasót: beavatja apró írói fortélyaiba, mígnem aztán szinte együtt választják ki az 1930-as évek bestsellerének helyszíneit, szereplőit, szerkezetét. Közben persze kikacsintva az olvasó felé is. Helyszín: Siófok, Hortobágy, Debrecen és Parádfürdő – nyáron, amikor mindenki szórakozni akar. A bonyolító eszköz: mindezeket a helyszíneket AUTÓVAL bejárni. És a négy ülésre pályázó hat fiatalember szeme előtt megjelenik a KISLÁNY is. Aki persze, a kor vágyképeinek megfelelően, Amerikából ruccant vissza az óhazába, mindösszesen szintén fiatal nagynénjének társaságában. Aztán el is kezd íródni a történet, csak a valódi írót közben folyton gyötri a pénztelenség.

Vaszary habkönnyű és szellemes – mint mindig.

Megjelenés:2008. május 30. Mérete:135 * 200 mm Terjedelme:408 oldal Kedvezmény:91% Státusz:Készleten
Ár: 3 490 Ft Internetes ár: 300 Ft

Hasonló ajánlatok

Az almánfalvi Niamessny család története és dr. Niamessny Mihály a XX. század közéletében

Az almánfalvi Niamessny család története és dr. Niamessny Mihály a XX. század közéletében

Komáromi László

Az O’sváth György által életre hívott …

Ár: 5 800 Ft Internetes ár: 4 640 Ft
Csak Te!

Csak Te!

Vaszary Gábor

Mit tehet az ember, ha első látásra beleszeret egy …

Ár: 2 490 Ft Internetes ár: 300 Ft
„Örjöngő röptünk, mondd, hová vezet?”

„Örjöngő röptünk, mondd, hová vezet?”

Antalóczy Zoltán

Antalóczy Zoltán, az ismert orvos-filozófus …

Ár: 2 900 Ft Internetes ár: 2 320 Ft
Kés, villa, SMS

Kés, villa, SMS

Lipcsey Andersson Emőke

Anna néni illemtankönyve

Ár: 1 990 Ft Internetes ár: 1 592 Ft