Főoldal > Szépirodalom

Betűméret
Rámpa. Árnyjáték
Formátum:
Könyv

Rámpa. Árnyjáték

Somlyó György

A 85 éves Somlyó György előtt tiszteleg a kiadó ezzel a könyvvel. A költőként, esszéistaként, a francia kultúra szenvedélyes terjesztőjeként ismert és elismert Somlyó művelte a szépprózát is. Két kisregénye az 1970-es, illetve ?80-as évek elején született, mindkettő olyan alapélményből, amely után a költő már nem tud megszólalni az ő természetes irodalmi hangján, jelen esetben versben, hanem az ellenkezőjére vált. Prózaírók ilyenkor szoktak verset írni, Arany János pedig ilyenkor írta le azt az egy sort prózában a verssor után: ''Nem megy. Nagyon fáj?''A Rámpa történési ideje rövid: a vasútállomáson gyűjtötték össze azokat a zsidókat, akik svéd menlevél birtokában vonakodnak felszállni a ''halálvonatokra''. A védleveleket ellenőrzik, birtokosuk tudja, hogy valószínűleg hamisak, hiszen kézen-közön jutott hozzájuk. A hosszú sor lassan kígyózik, különböző emberi sorsok, magatartások kerülnek felszínre várakozás közben. Kiválasztásra várva? Ennek a helyzetnek minden mélysége és kisszerűsége kendőzetlen őszinteséggel. Miközben a magyar irodalom, a magyar műveltség véderőként próbálja az agyban kioldani a pánikot.Az Árnyjáték történési ideje jó húsz évvel későbbi, mégis az előző társa. A megrázó élethelyzet itt a barát haldoklása és halála. Az emlékek, az egymáséval összefüggő tudás. A veszteség leküzdése. A megmaradt bűntudata. És főként a kendőzetlen őszinteség az, ami ezt a két regényt összefűzi. Mindkettő nagy alkotása a magyar irodalomnak.

Megjelenés:2005. november 14. Mérete:125 * 200 mm Terjedelme:416 oldal Kedvezmény:96% Státusz:Készleten
Ár: 2 490 Ft Internetes ár: 100 Ft

Hasonló ajánlatok

Foggal és körömmel

Foggal és körömmel

Herczegh Géza

A regény történésének ideje 1944 tavaszától 1945 …

Ár: 2 990 Ft Internetes ár: 300 Ft
Selyem

Selyem

Alessandro Baricco

A könyv változatlan utánnyomásban jelent meg.Ez …

Ár: 1 690 Ft Internetes ár: 1 352 Ft
A VILÁG tizenkét tételben

A VILÁG tizenkét tételben

Falcsik Mari

A magyar és a világirodalom legszebb versei …

Ár: 1 990 Ft
Az arany ember

Az arany ember

Jókai Mór

''Ha Timár valami vállalkozáshoz kezdett, mint a …

Ár: 1 990 Ft Internetes ár: 500 Ft