Főoldal > Szépirodalom

Betűméret

Változást és erkölcsi megújulást

Antalóczy Zoltán

Ázsiában a múltban sem győztek a keresztények, most pedig Kína világhatalma bontakozik ki, jóllehet ők pogány isteneket imádnak. Kína Krisztusa Konfucius, szintén szeretetet és igazságot hirdetett. Világfelfogása a "pekingi konszenzus", amelyet ők a "konfuciánus-kommunista-kapitalista hibridnek" neveznek. A kínai kormányzat gazdasági, katonai, pénzügyi és politikai "képletének" közös nevezője a konfucionizmus, a taoizmus és a buddhizmus is, tehát a valláserkölcs. A "pekingi konszenzus" maga lényegében egypártrendszert, erős kormányzati irányítást, szigorúan ellenőrzött tőkepiacot és olyan politikai mechanizmust jelent, amely képes arra, hogy kemény döntéseket hozzon és hosszú távú befektetéseket eszközöljön.

Európában a hanyatló középkorban nem a katolikus inkvizíció, a "Szent Officium" és a vele szövetkezett Németrómai Császárság, hanem az eretnekek győztek. Közel 800 év múltával 2000-ben a Szent Péter-bazilikában nyilvánosan kért bocsánatot II. János Pál pápa az egyház nevében a bűnös inkvizícióért és megkövette az inkvizíció áldozatait. Ázsia viszont soha nem fogadta be a tőle idegen kultúrákat és vallásokat; szórványosan a kereszténységet is csak a konfucionizmus inkulturációja révén; az atombombát kezdetben papírtigrisnek tartotta, jelenleg pedig a "washingtoni konszenzus" a neoliberalizmus és a mindent elsöprő morális válság miatt Amerika afganisztáni háborújának a kimenetele is még bizonytalan. Az Európai Unió pedig ott tart, hogy még keresztény múltját sem vállalja fel.

Mi történt ezzel az erkölcs nélküli világgal? Hogyan jutott még a keresztény világ is az erkölcs trónfosztásához? Miért rohan az egész emberiség egy élhetetlen világ felé?

Megjelenés:2010. július 29. Mérete:165 * 235 mm Terjedelme:597 oldal ISBN szám:978 963 227 238 2 Kedvezmény:20% Státusz:Készleten
Ár: 2 600 Ft Internetes ár: 2 080 Ft

Hasonló ajánlatok

Ördög Rózsa - mesék és mondák

Ördög Rózsa - mesék és mondák

Benedek Elek

Nagy mesemondóink, mesegyűjtőink közül először …

Ár: 2 990 Ft Internetes ár: 1 990 Ft
Kés, villa, SMS

Kés, villa, SMS

Lipcsey Andersson Emőke

Anna néni illemtankönyve

Ár: 1 990 Ft Internetes ár: 1 592 Ft
Kontárok ideje

Kontárok ideje

Ács Margit

Az 1988 és 1994 közötti, úgynevezett rendszerváltó …

Ár: 2 990 Ft Internetes ár: 2 392 Ft
A gyermekrabló

A gyermekrabló

Jules Supervielle

Miért gondolja a dél-amerikai születésű, szolid …

Ár: 2 490 Ft Internetes ár: 200 Ft