„Megfogadtam, hogy nem bútorozom be az emlékezet üres szobáit. Tudtam, ha hazamegyek, úgyis el kell mesélnem.” Így indul az Újvidéken élő magyar író új regénye. Ez a feszülés — „csak semmi érzést, érzelmet nem gyűjteni, mert abból akkor emlék lesz” —, ahogy már több regénye is mutatja, Kontránál azt jelenti: embert lelkiismeretfurdalással vagy megalázó érzésekkel nyomasztó emlék.
Az utóbbi években (1992: Gimnazisták, 1993: Farkasok órája) írt regényeihez puhán és lazán illeszkedik ez a harmadik. Az összeillést az életrajzi elemek, a lírai hangvétel, a helyszínek váltakozása és azonossága biztosítja. Kontra Ferenc — aki a horvátországi Baranyában született, Magyarországon érettségizett és végezte el az egyetemet, majd átköltözött Újvidékre, hogy rögtön kétszeresen is számkivetett idegen, majd ellenség legyen Szerbiában — tudja, hogy az emlékek terhesek. Ez a harmadik emlékezésfolyam még egy szeletet ad hozzá az eddigi térélményekhez: Bécset és Ausztriát. Így lesz teljes az utolsó „közös magyar haza”, kirakós játékként, cserépről cserépre haladva.
Bánffy Miklós Erdélyi történet című regénye tíz …